Világvége után, lent, a metróba – Dmitry Glukhovsky

Dmitry Glukhovsky a Metró 2034 könyvbemutatója alkalmából járt Budapesten. A könyv a Metró 2033 című bestseller folytatása. A két posztnukleáris thriller sok, a végjáték után esedékes érdekes kérdést felvet, ám úgy tűnik: a szerző a mai Oroszországról szívesebben beszél, mint a holnaputániról.
Mekkora esélyt látsz egy olyan atomháborúra,amilyenről a könyvben írsz?

Dmitry Glukhovsky: Ma sokkal nagyobb az esélye egy atomháborúnak, mint a hatvanas-hetvenes években volt. Akkor csak két tábor volt, két atomhatalom – keleti és nyugati -, és mindkét tábor teljesen ura volt az arzenáljának, illetve mindketten féltek megtenni az első lépést. Mivel senki nem tudott védekezni az atomtámadás ellen – tehát ha az egyikük használta volna, a másik válaszcsapást mér rá, és szépen elpusztul az egész Föld. Mostanra a helyzet drasztikusan megváltozott, sokkal több országnak van atomfegyvere – harmadik világbeli országok is, melyeknek konfliktusa van egymással, lásd India-Pakisztán, India-Kína, vagy Izrael és hamarosan Irán, Észak-Korea-USA, Észak Korea-Japán – és persze Oroszország-Kína, Oroszország-USA, USA-Kína. Ha már ennyi játékosnak van atomfegyvere, és közülük egyesek védelmi rendszereken is dolgoznak, márpedig ha a védekezés lehetősége adott, akkor lehet egy olyan kísértés, hogy ha már atomháború: akkor te kezdd el.

wan2.com Szerinted ilyen lesz a világvége? Inkább atomháború — semmi ökokatasztrófa, semmi vírus?

DG: Nem, nem hiszem, hogy ez lesz… nem mondanám. Nem számítok rá hogy atomháború lenne a közeljövőben, bár a könyvem alapján hamarosan be kellene következnie az ítéletnapnak – de ennél igazából optimistább vagyok, és bízom benne, hogy van annyi belátás az emberiségben, hogy ne kezdjen olyasmibe, ami így elfajulhat.

Van egy kész válaszod arra, hogy a könyvbeli atomháborúnak mik az okai, részletei? Erről ugyanis alig esik szó a Metró 2033-ban.

DG: Szerintem jobb így, hogy nem írtam le, hogy mi történt, mert ha ki lenne mondva, hogy ki kezdett háborúzni kivel, akkor ha valójában nem úgy történik, akkor azt mondhatnák nekem, hogy hé!, nem is Kína volt, hanem Irán! Miért vezettél félre minket? Ezért inkébb nem bocsátkozom részletekbe, mert így a könyv mindig aktuális és releváns tud lenni. Az az egy biztos, hogy akárhogy változik is a politikai klíma, mindíg úgy fog tűnni, hogy nagy az esély arra, hogy a METRO 2033/2034 valósággá váljon.

wan2.com A Metró 2033/34 nem igazán science fiction, inkább history fiction. Valóban azt gondolod, hogy még a könyvekben leírt mostoha, posztnukleáris körülmények között sem lenne annyi belátás az emberekben, hogy ne ugorjanak egymás torkának? Hiszen ezzel az egész emberi faj túlélését veszélyeztetik…

DG: Egészen komolyan azt gondolom, hogy az emberiséget egyének alkotják és ezek úgy viselkednek, mint az ősemberek. A leghosszabb békeidőt a történelemben – az elmúlt pár évtizedet — csak az magyarázza, hogy vannak atomfegyverek. Ha egyetlen konfliktus eszkalálódna, az az egész világot az összeomlás szélére sodorhatná. És akkor jöhet a pusztulás, az ítéletnap, a világvége. Az USA folytatja azoknak az országoknak a bombázását, amelyekről úgy ítéli meg, hogy nem elég demokratikusak – vagy túl sok olajuk van. Vagy ahogy most Líbia esetében láthattuk, a franciák vagy az angolok nagyjából ugyanezt csinálják. Egészen addig, amíg valakiknek valahol érdekében áll újraosztani egy ország erőforrásait, különös tekintettel az olajra és a gázra, addig mindig lehet majd találni egy okot, hogy bombázzuk, és megszálljuk — vagy meggyőzzük a helyi ellenzéket, hogy tegye ezt meg helyettünk. Szóval, szó sincs róla, hogy az emberiség békésebbé vált az elmúlt évtizedekben – csak arról van szó, hogy minden világhatalomnak van atomfegyvere, és félnek egy igazán nagy konfliktus kirobbanásától. Mert akkor a tétek túl magasra emelkednének.

wan2.com A jelenlegi válságokból nem tanulnak az emberek? Nem fogunk ráébredni soha, hogy így tönkremegy a bolygó is és a társadalmaink is?

DG: Minél szegényebb egy ember, annál vadabb. Mi mind csak akkor vagyunk civilizáltak, ha magas a fizetésünk, ha nem kell túl sokat sorba állni a kolbászért, vagy a kenyérért, ha elmehetünk szavazni és a szavazatunk számít valamit; de amint elveszik tőlünk a kenyeret, és nincs munkánk, vadak leszünk, sokkal inkább állati, mint emberi lesz a viselkedésünk. Láthatjuk a harmincas évek Németországának példáján, hogy a világ egyik legműveltebb, legcivilizáltabb nemzete, mely büszke volt a kultúrájára, képes volt egy évtized alatt teljesen elállatiasodni. Ez kiváló példája annak, mennyire könnyű visszalökni az emberi lényt az őskorba, állati szintre. Ha ez a válság folytatódik, hamar vége is lesz a nagy európaiságnak, és akkor jönnek vissza a nagy büszke nemzetek. A civilizáció a gazdagok kiváltsága. Ha nincs pénzed és éhes vagy, a puszta létezésed sokkal jobban érdekel, mint a kultúrád vagy a tolerancia.

wan2.com Sikeres íróként, politikával is foglalkozó prominens személyiségként érzel bármilyen személyes fenyegetettséget Oroszországban?

DG: Nem. Oroszországban az irodalmat nem cenzúrázzák. Mert, most – nem úgy mint a múltban – azoknak, akik a hatalmat birtokolják, nincs ideológiájuk, nem ez hajtja őket. Üzletemberek. Arra használják a politikai hatalmat, hogy annyi pénzt halmozzanak fel, amennyit csak tudnak. Pénzt sajtolnak ki az olajból, a gázból, az erőforrásokból, a korrupciós piramisból. Semmilyen ideológia nem érdekli őket, csak a pénz. Oroszország jövője sem érdekli őket, csak az, hogy annyit lopjanak, amennyit csak tudnak. Az én meglátásom szerint az orosz állam, az orosz politika ma arról szól, hogy lebontsák a szovjet birodalmi berendezkedést, és azt a korai kaotikus demokráciát, amit Jelcin vezetett be, és helyette megalapítsanak egy szinte feudális, középkori politikai rendszert, melynek a tetején van egy király, vagy hívjuk, aminek akarjuk, és alatta grófok, bárók, hercegek vannak. A király pénzért elcseréli a hatalmának egy-egy darabját, és ez így megy tovább lefelé, mert a bárók is eladnak ebből a hatalomból egy darabkát – így a királynak vannak vazallusai, és a vazallusoknak is vannak vazallusai. Egy moszkvai közlekedési rendőr havonta körülbelül tizenötezer dollárt keres kenőpénzekből: ennek egy részét megtarthatja, a nagyobb részét oda kell adnia a feletteseinek. A pénz felfelé vándorol a piramisban. Ha előléptetést akarsz, meg kell fizetned. Minden posztnak, minden rangnak megvan az ára. Félmillió dollárért ezredes lehetsz a belügynél. Valahol ez a kapitalizmus persze – pénzért mindent megkaphatsz –, ugyanakkor feudális, és cinikus. A hatalmi struktúrák igazából nem működnek. A bíróságok nem működnek, az ítéleteket is meg lehet venni. A korrupció Oroszországban nem egy káros mellékhatása a rendszernek, hanem maga a rendszer. Minden más csak álca.

wan2.com Szóval, tényleg senkit sem zavar, ha ezt nyíltan kimondod, mondjuk a tévében?

DG: Vannak olyan műsorok, ahol nyíltan ki lehet mondani ilyesmit, legfeljebb majd az én „radikális véleményemet” egy kormánypárti vélemény követi: ez persze nem jelenti azt, hogy ne állna ellenőrzés a köztévé. A műsorok relatíve szabadok, csak úgy szerkesztik őket, hogy ha te így beszélsz, akkor veled szembe lesz ültetve valaki, aki mindent cáfol, amit csak mondasz: ez NATO-propaganda, te egy amerikai ügynök vagy, aki Oroszország javait jött ellopni, így érvelnek ők. A tévé egyáltalán nem szabad. Az irodalom az más, az nem érdekli a hatalmat, mert azt nem érzi magára veszélyesnek.

wan2.com Ezek szerint ez a korrupt rendszer jó közeg az íróknak. Talán ha nem lenne ilyen korrupt a rendszer, nem az írók privilégiuma lenne a társadalmi vita…

DG: A rendszer cinizmusa az utóbbi években lett ennyire egyértelmű, pár éve még sokan hittek abban, hogy Putyin tényleg elhozza a rendet, és megerősíti az országot. Mára a többség megértette, hogy ez az egész hazugság, és az a rendszer amelyet Putyin épít, csak neki magának hajt bármilyen hasznot.

wan2.com Úgy tűnik, eléggé otthon vagy az interneten – ki is használtad az internetet a könyveid megjelentetéséhez. Ennek tükrében mit gondolsz a nyomtatott könyv jövőjéről?

DG: Engem az internet nevelt fel. Az összes könyvem elérhető a neten, és nekem ez nem árt. Azt gondolom, hálásnak kell lenni az internetnek, mert anélkül nem ismerné a munkáimat ennyi ember. Engem ez érdekel, nem az, hogy van-e a műveimre pénzük vagy sem. Azok az írók, akik félnek az internettől, egyszerűen nem értik meg, hogy a világ ma hogy működik. Ha nem a pénzért írsz, hanem mert meg akarod szólítani az embereket, nem is tehetsz már mást, mint hogy felrakod a netre. Az internet segít eljutni mindenkihez, és ha a könyved elég jó, és sikeres a neten, akkor a kiadó úgyis akar majd nyomtatott kiadást is.

wan2.com Sok helyen éltél a világon, Izraelben, Németországban, Oroszországban – ez hatással volt az írásodra?

DG: Nem érzem magam az orosz irodalmi hagyományok örökösének. Nem igazán érzem magam az orosz kultúrához tartozónak. Tizenhét éves voltam, amikor elhagytam az országot, és huszonöt éves koromig nem is mentem haza, csak váltogattam az országokat. Kultúrákat, nyelveket tanultam. Igazából világpolgár vagyok, de azért belátom, hogy a gyökereim oroszok, és így az is kötődik Oroszországhoz, amit írok. Nem is mertem soha más nyelven írni, csak oroszul. A külföldi tapasztalataim nem azt határozzák meg, ahogyan írok, hanem azt, ahogy gondolkozom. A könyveim szereplői is úgy gondolkodnak, ahogy én . Én pedig, ha nem gondolkodnék úgy, ahogy ma, ha sosem hagytam volna el Moszkvát.

Interjú: Barna Miklós

Címkék:,
Wan2 | 2011-december-19, 0:58
Facebook Kommentfal