Elvtárs! Abban még nincs semmi rossz, ha a keménytojás realizmusát összekevered a lágytojás szentimentalizmusával. Az egyáltalán nem baj, ha egy legendás történelmi esemény annyira legenda, hogy sokan nem is tudnak arról, hogy megtörtént. Olyan kommunista legendárium ez, mint maga a posztmodern: arra alapoz és épül, amiről feltételezi, hogy mindenki ismeri, ezért aztán figyelmen kívül hagy bizonyos tényeket, mondjuk azt, hogy az előzmények ismeretéhez korlátozott hozzáférést ad.

Moszkvában az ötvenes években lehetett jazzt hallgatni? Hát persze, ha bejött a roszdás fúróheggyel beállított Tanger? Büntetés járt érte? Persze. A proletkult egyik lényege: ami nem tiltott, az nem annyira édes. Igaz, hogy a Moszkva és a Jauza összefolyásánál egymás után épültek a felhőkarcolók, az úgynevezett magaskák, amelynek emeleteit csupa, a kommunizmus építésben mindenki másnál egy icipici cseppecskét előrébb sorolt élőlény lakta, a tigrisszelidítőnő vadmacskáival, a szupertitkos elrettentőfegyver-feltaláló, egy káder, akinek a fia majdnem megtanul repülni, és legesleginkább anyácska és lányocskája, Mata Hari és Leni Riefenstahl inkarnációja: Ariadna, meg a tinédzser szexistennő, az új fázis szentje, Glika Novotkannaja: két csodálatos női szövet, akiknek a fonalát az összes férfi szeretné felgöngyölíteni, és egynémelyiknek sikerül is – különösen K.I. Szmelcsakov, háborús hős valamint hat-hétszeres Sztálin-díjas költőnek, valamint Zsorzs „James Bond“ Mokkinakki ellentengernagy, kettős-hármas-négyes ügynöknek.

A világösszeesküvés részletei között megbúvó kétségkívül legjobb hír az, hogy a történetben végig intenzíven és látványosan élnek nemi életet, vagyis a második nagy terror idején nem volt minden szar. Miért is lett volna az, amikor a zsidóktól, a jugoszlávoktól, Berijától, az öregségtől, és minden mástól szorongó Sztálinnak volt humorérzéke, meg versrajongó is volt, néha két népirtás között baráti telefontársalgást folytatott.

Akszjonov a grandiózus, ezer oldalas Moszkvai történetben minden szálat felhasználva csodálatos regényt alkotott. A Moszkva Kva-Kva 2009-ben bekövetkezett halála előtt írt utolsó munkájában semmi másra nem bízta magát, csak el- és felszabadult fantáziájára. Az egyik oldalon komoly és fenyegető, a következő sorban viszont annyira abszurd és felszabadítóan humoros, hogy azonnal be kéne tiltani. A Moszkva Kva-Kva pikareszk, thriller, lávsztori, pornográf mint a népi küldöttel bankettja, és elsöprő erejű kalandregény, bármelyik James Bond filmnél jobb. Még az elolvasás kezdetén érdemes nagy lélegzetet venni, mert közben ilyesmire nem lesz lehetőség.

Szöveg: L.N.T.