Szirének szirénája

Az idei Karib-tenger kalózai Rob Marshall (Kilenc, Egy gésa emlékiratai, Chicago) rendezésében jelent meg, lehúzván a negyedik bőrt is a témáról, ami azért már soknak hangzik, főleg egy katasztrofálisan rossz harmadik rész után. Forgatás kapásból 3D-ben, ráadásul Hawaii-on, mínusz Keira Knightley, viszont helyette: Penélope Cruz.
★★ 1/2
A Karib-tenger kalózai 4 – Ismeretlen vizeken
Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides
Amerikai film
141 perc
Rendezte Rob Marshall
Szereplők Johnny Depp, Penélope Cruz, Ian McShane, Geoffrey Rush

A legújabb Karib-tenger kalózaiban az örök fiatalság forrásáért folyik a hajsza, de ez igazából mellékes: már rég nem a sztorin, hanem a látványon van a hangsúly. A 3D garantál pár izgalmas pillanatot, a forgatókönyvírók (Tedd Elliott, Terry Rossio) viszont az első fél óra után a filmre telepedő unalmat biztosítják a számunkra, pedig mintha az első részben még lettek volna poénok is… Az eddigi gárdából csak három ismerős arc van, Jack Sparrow (Johnny Depp) mint überhős, Barbossa kapitány (Geoffrey Rush) immáron féllábúan, valamint Gibbs szerepében a pofaszakállas Kevin McNally. Nélkülöznünk kell Keira Knightley és Orlando Bloom fantasztikumát, viszont szerepel az önmagát alulteljesítő és testdublőrrel forgató Penélope Cruz, valamint Ian McShane mint az ő édes-kedves apukája (alias főgonosz). És ha valamiért érdemes volt leforgatni ezt a kétszáz millió dolláros szemfényvesztést, akkor az Keith Richards szerepeltetése. A mindig zseniális Depp ugyanis köztudottan a Rolling Stones gitárosáról mintázta Veréb kapitány figuráját, ezért már régen érett, hogy felbukkanjon a vásznon, mint a főkalóz apja, aki bölcs tanácsokkal látja el hebehurgya fiát, és irányt mutat neki bütykös ujjaival. Ezt a jelenetet és a Londonban zajló üldözést leszámítva azonban különösebb izgalmak nélkül telik el a kettő és negyed óra. Mondjuk a már az első öt percben premier plánban (ne feledjük, hogy ez 3D!) ránk boruló égő szeneskocsit plusz a finálé hangulatú és méretű, kicsit vicces, képviselőfánk-lopó akciót nehéz túlszárnyalni. Hiába a felrobbantott világítótorony, a „húdeszexi” vámpírfogú vízisellő-szirén, a számítógépes-játékosan egymás alól kikardozott boroshordók, plusz az örök ifjúság forrásából keletkezett szélvihar szaggató, ujjainkat csonttá sorvasztó ereje, ezeket már sztoikus nyugalommal szemléljük. Nem beszélve a teljesen indokolatlanul előbányászott élőhalottak szerepeltetéséről. Mondhatnánk, hogy akciófilmnek jó, de az ásítás mégiscsak el-elfogja az embert. És hiába Depp folyamatos dülöngélése, mi, ha valamitől dőltünk is, az biztos nem a nevetés volt, mert a humor sajnos eléggé alulreprezentálja magát a filmben. A kiszámíthatóságot azért olykor kedvesen megelőzik az olyan apró fordulatok, mint például a Barbossa kapitány gyűjtötte békák, vagy a falábába rejtett pia. Kár, hogy ezek idővel szintén erejüket vesztik, a viccet feladván a „jó cél” érdekében. De hát mit nekünk örök ifjúság, nyálas pap-szirén románc (tényleg, ezt miért kellett?), vagy egy ingadozó hajó rejtette kincsáradat…

Sparrow kapitány győz, egy egész pálmafát maga alá gyűrve szabadul ki a kötelékeiből és felülkerekedik mindenkin a szabadságával és kelekótyaságával. Nője van (nem is akármilyen), és a tőle eléggé szokatlan „igen, szeretem őt” is elhangzik a szájából. Az azért megnyugtató, hogy a legvégén a spanyolul utána ordibáló Penélopét nagyon helyesen magára hagyja egy lakatlan szigeten. Tehát kapzsi angolok, hithű spanyolok, mindenlébenkanál kalózok, élőhalottak (plusz Keith Richards), vámpír-szirének, az örök ifjúság forrása, palackba zárt majom és kidolgozott testű pap…

Szöveg: Borsos Luca & Dudich Ákos

Címkék:,
Wan2 | 2011-május-18, 23:13
Facebook Kommentfal