Laibach Calling

December tizedékén a Laibach hazai kemény magja, közel kétszáz ember ünnepelte a szlovén neoavantgárd művészcsoportot videóinstallációkkal, tortával, véres zászlókkal és az eddigi budapesti előadásokhoz képest némelyest visszafogottabb koncerttel.
Időpont: 2010. december 10.
Helyszín: A38 Hajó
Jegyár: elővételben 4000, helyszínen 5000
Nézőszám: 300
Akik teljes egészében ki akarták élvezni a decemberi Laibach-napot már este hatkor birtokba vették az A38 új részlegét. Amikor megérkeztem a Dunára és a pesti oldalra nagyszerű látképet nyújtó üveggalériába, egy hatalmas projektoron éppen a Volk album klipjei mentek, a kiállítóterem közepén egy térképpel letakart jugoszláv zászló volt látható, a sarokban egy kisebb LCD-monitoron pedig Slavoj Zizek szlovén filozófus értelmezte a Laibach-jelenséget. Zizek értékelést hamar elnyomta a szervezők rövid köszöntője, akik az NSK születését és művészetének alapjait bemutató Pobjeda Pod Suncem (Győzelem a Nap alatt) című, 1988-as dokumentumfilmet konferálták fel, majd arra bíztatták a megjelenteket, hogy bátran fogyasszanak a Laibach tiszteletére a helyszínen felhalmozott élelmiszerekből.

A kultúrafogyasztásra este hétig kellett várni, de addig is sokakat kötött le a Laibach ébredését bemutató videó, amely akár a szlovén országimázs központ és turisztikai hivatal reklámanyagának is bátran elment volna, ha az elvonatkoztatásra lehetőséget adtak volna az alpesi tájon menetelő egyenruhás figurák, a Laibach korai korszakát megjelenítő szimbólumok, valamint a vásznon felvillanó NSK-diktátumok. De nem így történt, az elvonatkoztatásra még bő egy órát kellett várni, amikor is Szombathy Bálint kezelésbe vette a térképpel fedett jugoszláv zászló előtt heverő kellékeket. Szombathy előbb Josip Broz Tito arcképét hordozta körbe a teremben, majd egy karton csillagot színezett be vörösre, ekkor még csak zsírkrétával.

A miniatűr jugoszláv lobogókat magára aggató újvidéki művész előadásának csúcspontján a feketére is átszínezett csillag segítségével sebet ejtett a központi lobogót elfedő térképen, majd ezúttal saját vérével öntözte meg a vágáson keresztül megjelenő ötágú csillagot. Ezt követően a Laibach négy tagja jelent meg a teremben, akiket a szervezők egy fekete kereszttel díszített tortával köszöntöttek fel, mialatt a háttérben még mindig Szombathy Zászlók néven jegyzett 1995-ös előadásának képei villantak fel a Drazva (Állam) című Laibach-szám kíséretében.

A multimediális avantgárd programot lekeverő cukrászművészeti és protokoll show-n való rövid feszengés után az ünnepi menet a Hajó gyomrába indult. Legutoljára az NSK állampolgárai 2007 februárjában vették birtokba ezt a helyszínt, de akkor jóval nagyobb létszámban. Három évvel ezelőtt már a Volk-programot felvezető, jugoszláv mozgalmi dalos blokk előtt nem lehetett megmozdulni a küzdőtéren, most viszont mindenki elég teret kapott ahhoz, hogy könyök kontakt nélkül élvezze ki az adriai sanzonokkal és alpokaljai romantikával megdobott koncert előtti perceket. Ekkor már érezni lehetett, hogy a Laibach még a volkos előadásaihoz képest is szoftabb fellépéssel fog előrukkolni ezen az estén. Sajnos erre az előérzetemre még az sem cáfolt rá, hogy a program első részében az elengedhetetlen füles sapkájában irányító Milan Kras énekes és szövetségesei szinte kizárólag szlovén nyelvű számokat adtak elő a szlovén erőszakművészet korai, meglehetősen nyers zenei megfejtésektől terhelt korszakából. Hiába a Boji, a Mi kujemo bodocnost, a Nova Akropola vagy a Szombathy-performanszon már kipróbált Drazva, ez az ősi Laibach erőket megidéző blokk igencsak jellegtelenre sikerült. Egyedül talán a Brat Moj című darabot érdemes kiemelni ebből a leosztásból, melynek előadásában azért érezni lehetett, hogy a zenekar még mindig képes lenne monumentális koncertekre, ha akarná. Viszont az akarat kívánt diadalát a Tanz mit Laibach-hal beindított második etap sem hozta meg, a Laibach ipari techno klasszikusai (Du Bist Unser, Alle gegen alle, Das Spiel ist aus) a megszokott minőségben, de a százszor ismertetett megfejtéseken semmilyen szinten nem túlmutató formában szólaltak meg. Ehhez persze nem arra lett volna szükség, hogy a Laibach vezérének oldalán megjelennek az alumínium felületeken dolgozó dobverőnők, mert Natasa Regovec énekesnő egyedül is van olyan szuggesztív jelenség, mint a most Budapesttől távol maradó NSK Barbie-babák, hanem inkább az dobott volna a produkción, ha a Laibach ezúttal a biztos ismétlés helyett váratlanul, de művészeti programjának megfelelően sort kerít a harminc éves életmű értékeinek átértékelésére. Ez az avantgárd kísérlet elmaradt, helyette a totális best of show-val lekenyerezett közönség még hőbörgés nélkül végighallgathatta a Volk-ról előhúzott Americát, Angliát és a Franciát.

Szöveg: mct
Performance fotók: Somay Márk

Címkék:,
Wan2 | 2010-december-14, 19:24
Facebook Kommentfal