Flashback in Australia

Ausztráliában járva, óhatatlanul is magyar lábnyomokba botlik az ember itt-ott. Melbourne, Sydney és Brisbane klubjai előtt, vagy fesztiválokon lézengve természetes hát, ha felmerül a kérdés, hogy vajon melyik magyar zenekar került a legközelebb az áttöréshez ebben a kontinensnyi országban? Nos, a Wan2 szerint a Freshfabriknak ezen a szinten nincs vetélytársa. Más szinten is csak a Linkin’ Park, de ezt már mesélje el Uglyay Kovács Levente, tizennégy év távlatából.
Mikor és hogyan jött a Freshfabrik ausztrál turnéjának az ötlete?

1998-ban járt kint Mihalik Viktor (Bikini) és PJ (akkor Hooligans), akik mesélték, hogy milyen csodás, pezsgő és profi zenei élet van kint és hogy emellett fantasztikus Sydney is. Béci (Barabás) pedig mint kempo versenyző egy világkupán indult és többször járt a mesterénél is kint látogatóban és hozott híreket. Természetesen itthon mindenki elhatározta , hogy még egy pár koncertet lenyom, és már itt sincs, irány Sydney. Van, aki azóta is ezt meséli. Mi szép csöndben összeszedtünk, összekuporgattunk mindenhonnan pénzt, eladtunk egyet s mást és megvettük a repülőjegyeket. Volt egy kontaktunk, a Viktoron és PJ-n keresztül, aki szervezett kint nekünk dolgokat, de nem is igazán törődtünk vele, hogy mi lesz, belevágtunk.

Kikből állt ekkor a zenekar, és melyik albummal sokkoltátok az ausztrálokat?

Amikor nekikezdtünk a szervezésnek még András (Vörös) is tagja volt a zenekarnak, de mire kijutottunk ő sajnos már nem lehetett ott. Akkoriban lépett ki. A Nerve album volt akkor az aktuális, mire vége volt a turnénak megvolt az egyezség a Warner Music Australia csapatával, és ennek megfelelően, nagyon sok egyeztetés és munka folytán talán első magyar zenekarként kiadta a lemezt az ausztrál major kiadó.

Mely városokban, mely klubokban léptetek fel?

Sydneyben, Canberrában,Brisbane-ben, és a Gold Coast-on voltak a bulik. Sajnos Melbourne-be nem jutottunk el, ezt nagyon sajnáltuk. A klubok nevére én nem emlékszem már nagyon, nem én voltam a krónikás, inkább az énekesünk, Pityesz tudna erről pontosan beszámolni ő ezeket a helyszíneket és dátumokat napra pontosan tudta. Az Iron Duke, Globe, meg Railway Hotel, ezekre emlékszem, de a canberrai hely is egy jó klub volt, csak sajnos elfelejtettem a nevét.

Milyen volt a fogadtatás?

Nem mondom, hogy felforgattuk az ausztrál éjszakai életet, de volt olyan hely, ahol nagyon nagy sikerünk volt. Borzasztóan értékelték és el sem hitték, hogy megtettünk több mint 10.000 kilométert, hogy ott játszhassunk. Nagyon sok jó zenész van, de olyan full extrás zenekar, aki Ausztrálián kívül is befutott, nem sok. Silverchair, Shihad, Regurgitators és hasonló bandák voltak akkor menők és voltunk is koncerteken. Mivel elég sok hirdetésünk volt az ottani Revolver nevű magazinban és a TripleJ rádió is játszotta a számainkat, tudtak rólunk. A zenekarok is. Nem olyan nagy a szcéna mint Londonban vagy LA-ben, sokkal belterjesebb az egész. Mint Budapesten. Mindenki ott próbált, ahol mi is, és onnan kölcsönzött cuccokat az összes amerikai és angol zenekar.

Hogy kell elképzelni egy ilyen turnét? Busz, repülő, szállás?

Odarepültünk, aztán ott mindenhova busszal mentünk, de csak a keleti parton. Orszáczky Jackie adta kölcsön a turné buszát. Sydneyben rendelkezésünkre bocsátottak egy házat egy elég szar helyen Zetlandben, aztán átkültöztünk Five Dockba egy elég jó lakásba. Schram Dávid volt gitáros, aki akkor kint élt már egy ideje, a Bondi Beachen lakott. Nagyon irigyeltük. mert pont a pezsgés közepén volt , ráadásul a csajos strand 5 perc sétára volt tőlük. Nekünk 3/4 órát kellett utazni a Five Dockból, ha be akartunk szabadulni a városba. A turné az turné. Semmi luxus, hol jobb, hol rosszabb helyek. Ha elhagytuk Sydneyt, elképesztő ocsmány szállásokon laktunk, Brisbane-ben konkrétan megelevenedett a padló, amikor leoltottuk a villanyt. Törökülésben ültem végig egy éjszakát az emeletes ágyam tetején, mert attól paráztam, hogy belemászik a számba egy csótány. Aki volt már arrafelé az tudja, hogy picit más jellegűek ott ezek az egyedek, mint itthon. Az a klima egyébként számomra elviselhetetlen volt. Mintha egy 100 kilós ember ült volna a mellkasomon.

Érdekes volt egyébként a váltás New South Wales és Queensland között, mert amikor elindultunk és lefeküdtem a buszban még nem tudtam, hogy pár óra múlva egy másik bolygóra kerülök. Amikor megálltunk könnyíteni magunkon, félálomban kibotorkáltam a buszból és kerestem egy félreeső helyet az út mentén, egyszercsak egy képeskönyvbe illő dzsungelben találtam magam. Pár másodperc telt el csak, aztán ráeszméltem, hogy egy méteres körzetben legalább 15 féle állatfaj tartózkodhat, ami halálra marhat, csíphet, etc, úgyhogy fogtam magam és téptem vissza buszba és csak ott szálltam ki, ahol beton volt a lábam alatt. Amúgy sem vagyok egy naturfreak, de ez az egy dolog komoly problémákat okozott nekem egész ottlétem alatt. Minden alkalommal kirázni a cipőt, amikor belebújsz, nem finom. Sydneyben se nagyon tudtam hozzászokni, hogy éjszaka possumok hordták ki a konyhából a kaját. Az első alkalommal azt hittem valami óriáspatkány és mindenkit szétparáztattam hajnalok hajnalán, de aztán mondták a helyiek, hogy ez egy ártatlan jószág.

Mi volt a legnagyobb élmény és mi volt a legnagyobb csalódás?

A legnagyobb élmény mégiscsak maga a természet volt és a szimbiózis az emberek, állatok, növények között. Csodásan működik a dolog. Nekünk még nagyon sok a tennivalónk ezzel kapcsolatban. Míg Európában sokszor az az ember érzése, mintha járt volna már bizonyos helyeken, ott, kijelenthettem, hogy ha hinnék a lélekvándorlásban, akkor se tudná velem elhitetni senki, hogy én már jártam ott valaha, mondjuk egy előző életemben. Furcsa érzés 15.000 km távolságban lenni bármitől amit eddig otthonodnak hittél. Teljesen más értelmet nyer az idő és a tér. Amikor 30 órát ülsz egy gépen és nem látsz órákig semmilyen szárazföldet, kicsit átgondolod a dolgokat. Az még egy jó élmény – aki volt már hónapokat vagy éveket távol Budapesttől, mint én, az talán tudja, milyen az –, amikor kinyílik a világ. Az ember elkezd nagy terveket szövögetni, és emiatt nem nevetik ki, hanem szeretnének ennek a “nagy” dolognak a része lenni, akkor eltölti az embert egy nagyon komoly kreatív szellem, tenni akarás és hit. Valahogy úgy éreztem, bár lehet ennek a távolsághoz semmi köze, minél messzebb voltam az otthonomtól, annál merészebb álmokat kezdtem szövögetni, és annál jobban hittem ezeknek a beteljesülésében.

A csalódás egyértelműen az volt, amikor ebből az itthoni hírek per internet és telefon kiábrándítottak. Utólag a többiek is hasonló érzésekkel gondolnak vissza ezekre a hónapokra. Amikor az ember benn ül egy irodában, ahol az alkotásodról, munkádról beszélnek komoly szakemberek és evidencia, hogy van értelme annak, amit csinálsz, fel sem merül, hogy valami haszontalanságot művelsz, akkor pokoli érzés az, amikor hazatelefonálsz és apró-cseprő kifogásokkal ellehetetlenítik az álmaidat. Nem akarok ebbe mélyebben belemenni, ha belegondol az ember a szituációba, hogy kint egy magyar zenekar megkapja a lehetőséget, és komolyabban foglalkoznának vele, ha a minimális kooperációs készséget mutatnák itthon az illetékesek, és nem történik semmi. Ha fel tudunk lépni akkor Big Day Out-on, ami 3 héttel a kényszerű hazaindulásunk után volt, akkor nagy lépést tettünk volna előre, de csont nullára elfogyott a pénzünk. Ez a “ha” persze akkor is ott marad, mint minden magyar kitörési kísérlet előtt. Abban az időszakban, amikor itthon tombolt a Kozsó-láz és a kiadónk százmilliókat keresett , erre nem jutott egy fillér se. Ha akkor lett volna bennük egy kis kurázsi – mert a jóindulat azért megvolt bennük –, akkor most nem kéne szégyenkezniük a 90-es évek sok szemete miatt , amit évekig gátlástalanul, önmagukkal szemben is felelőtlenül, rövid távú üzleti megfontolásból rázúdítottak a népre.

A következő lemez, a Drive my Hand, az ausztrál kiadó utolsó rostáján és büdzsé megbeszélésén egy amerikai zenekarral szemben természetesen alulmaradt. Nem áltatjuk magunkat mint akkoriban. Idegesen kérdezgettük anno egymást, hogy ki a fa…om az a Linkin Park???

Azóta tudjuk.

Szöveg: Dudich Ákos

Wan2 | 2012-február-15, 22:16
Facebook Kommentfal