Drive – Verseny a javából

A Drive – Gázt! című filmben nincs egyetlen újszerű pillanat, a története lényegtelen és banális, de mégis minden úgy tűnik, mintha minden kockája eredeti lenne, a lényegtelen és banális pedig meggyőző és fölényesen cinikus.
★★★ 1/2
Drive – Gázt!
Amerikai film
Főszereplők: Ryan Gosling, Carey Mulligan, Albert Brooks, Ron Perlman
Rendezte: Nicolas Winding Refn
100 perc
Bemutató: szeptember 14.

A múlt nélküli hős az egyik legjobb szerzői filmes médium: a rejtély prológus nélkül is érdekes, önmagában megállja a helyét, és éppen az üresség miatt nem is kell nagyon bíbelődni a kidolgozásával. A Drive főhőse (a neve egyszerűen: driver, így, akár kis betűvel) többször hangsúlyozza, hogy megbízatása a feladatra szól, a feladat előtt és után egy perccel már nem elérhető. A művészi megvalósítás – amit bátran nevezhetünk elviselhető hanyagságnak – már itt annyira felülírja a logikát, hogy ezt a filozofikus bejelentést driver mobiltelefonon teszi meg, amit aztán hanyagul elhajít. A múlt nélküli hősök mások fontos zsáner axiómája, hogy nem kell feltétlenül a múlt nélküliséggel rendelkezniük, sokat segít a hihetőség megteremtése és a sorszerűség átélése, ha jó színészek játsszák. James Dean például nem volt túl jó színész, de a kamerák a leggyengébb filmekben is nagyon tudták venni, Charles Bronson még rosszabb színész volt, de rendesen lehetett rendezni, Jason Statham, mindegyikük között a legrosszabb színész pedig úgy épül be a filmjei szövetébe, hogy már-már önmaga alkotja azt. A kultikus hősök megteremtése nemcsak a színész személyes kvalitásain múlik, kell hozzá a kor, amivel ellentétes, vagy a kor, aminek nagyon is az emblémája, kell hozzá szerencse, és persze egy rendező is, aki sok filmet látott, és a közönséggel szemben azzal a képességgel rendelkezik, hogy nem felejtette el azokat.

A Drive – Gázt!-ban rendelkezésre áll a múlt nélküli, kultikus hős és a megfelelő rendező. A főszerepet Ryan Gosling játssza – furcsa módon kamerán kívül éppen a múltra hivatkoznak vele kapcsolatban, az új Brad Pittként emlegetve, ami Pittre és Goslingra nézve egyaránt kínos -, aki az amerikai filmipar jelen pillantban legtitokzatosabb mosolyú kanadai színésze. A dolga a Drive-ban nem túl nehéz, kiábrándultan kell néznie a fejéből, keveset kell beszélni, és Bobby Deerfieldből át kell változnia egy vadállattá, ami nehéz és veszélyes mutatvány, ám az élettér adottságait figyelembe véve teljesen természetes. A driver ugyanis Los Angelesben az elmondhatatlan kegyetlenségű maffiával keveredik konfliktusba: ebből az alkalomból ugrik a romantikus, perspektívikusan akár a végső győzelmet is feltételező autóversenyző karrier, és kezdetét veszi a múlt nélküli hősökre váró keserű küldetés – a saját és más pozitív szereplők életének mentése. A film, amely Cannes-ban nem nyerte el az Arany Pálmát – ezt „ művészi akciófilmek“ a Ponyvaregényt leszámítva ritkán kapják meg, nem véletlen, hogy a tartós diszkriminációt vizionálva a Truffaut-Godard akciócsoport már a múlt század ötvenes éveinek a végén pár percre megakadályozta egy öreges és rutinos direkt fesztiválfilm bemutatóját -, de megkapta a legjobb rendezés díját. A dán rendező, Nicolas Winding Refn korábbi filmjei is közvetlen kapcsolatot teremtettek az erőszak naturális ábrázolása és azok rettegő nézői között, a Drive-ban azonban minden effektus annyira bizarr és direkt, hogy egyhamar nehezen feledhető. Akkor se, ha a leszámolós-bosszúálló filmek között még mindig a Visszafordíthatatlan vezet, a pornográf erőszakot pedig a minden határt átlépő Egy szerb film kendőzetlenebbül mutatja meg.

Szöveg: N.T.

Címkék:,
Wan2 | 2011-szeptember-16, 10:53
Facebook Kommentfal