Díszsortűz! Tisztelet a kivételesnek

Mi értelme lenne annak, hogy valaki feldolgoz egy olyan dalt, amit előtte másvalakik tökéletesre írtak? Hozzányúlni a Led Zeppelin Stairway To Heavenjéhez? Jimi Hendrix Purple Haze-éhez? A Doors L.A. Womanjéhez? Vagy bárki bármilyen örökbecsű dalához? Minek? Ha nagyon akarunk, egy magyarázatot mégiscsak találunk. Azt, hogy: tisztelegni jó. A WAN2 összegyűjtött 20 olyan albumot, amelyen (főként) kedvenceink tisztelegnek kedvencei(n)k előtt.
We’re A Happy Family – A Tribute To Ramones (2002)

Vállhoz!
A 2002-re már két alapítótagját is elvesztő Ramones, számtalan kéretlen kalaplengetés után saját kezébe vette sorsát, és a legpatinásabb névsort felvonultató Ramones-tisztelgést maga Johnny Ramone vezényelte le.

Tűz!
A Metallica, a Green Day, az Offspring vagy Marilyn Manson rutinmunkái között üdítően hat a két női hangon megszólaló feldolgozás (Garbage, The Pretenders), de a lemez két legütősebb átirata a Red Hot Chili Peppers-mintájú kamuflázsba gyömöszölt Havana Affair és Tom Waits által alaposan bluesosra koszolt Return of Jackie & Judy. Ráadásul a limitált kiadásra még egy John Frusciante szösszenet is felkerült. A We’re a Happy Family sztárparádéja azonban nem áll meg a hangszereseknél, hiszen a lemez címadója az elkötelezett rajongó Stephen King, az infantilis borító pedig Rob Zombie keze munkája.

Lőpornyomok
Red Hot Chili Peppers – Havana Affair, Tom Waits – Return of Jackie & Judy, Eddie Vedder & Zeke – I Believe in Miracles

Monsieur Gainsbourg Revisited (2006)

Vállhoz!
Az 1991-ben elhunyt francia költő, zenész és hivatásos provokátor (egyesek szerint pályafutásának utolsó éveire a kőbunkó jelző is találó) első, teljes egészében angol nyelvű tribute-albumát a kortárs popzenekarokból való széles merítés eklektikussá, a fordítások pedig szokatlanná teszik.

Tűz!
A díszmenet a Franz Ferdinanddal kezdődik, a Portisheaddel, Michael Stipe-pal, Trickyvel folytatódik és a francia köztársasági elnök oldalbordájával, Carla Brunival végződik. A bristoli különítmény (Tricky, Portishead) még döcög, a Placebo és Marianne Faithful már gurul, de a minimalista finálé (Carla Bruni, The Kills) Gainsbourg zsenijéhez hasonlóan, teljesen hektikussá teszi a közel háromnegyed órás megemlékezést.

Lőpornyomok
Franz Ferdinand & Jane Birkin – A Song for Sorry Angel, Placebo – The Ballad of Melody Nelson, Micheal Stipe – L’Hotel, Marianne Faithfull & Sly and Robbie – Lola R. Forever.

Nativity In Black – A Tribute to Black Sabbath I & II (1994 és 2000)

Vállhoz!
A heavy metál alapkőletételéért felelős Black Sabbath-nak minimum három világmegváltó riffet köszönhet a műfaj, amit nyilván nem lehet elégszer megköszönni. Az Iron Maiden után talán a Black Sabbath-nak jutott ki legtöbbször a megkoreografált fegyverropogásból.

Tűz!
A Nativity In Black mindkét kiadásán szalutálnak a metál/rock már alaposan beárazott és a még épp címkézés közben álló képviselői. A ’94-es lemezen a Megadeth Grammy-díjra is jelölt Paranoidjára a Therapy?, Bruce Dickinsonra pedig a Faith No More és az évek óta repertoáron tartott War Pigs a válasz.
A 2000-es második terítésen pedig már a világhír küszöbén álló System Of A Down és a Godsmack ad kézfogót a tábornoki gúnyában parádézó Panterának illetve Slayernek.

Lőpornyomok
War Pigs – Faith No More, System Of A Down – Snowblind, Pantera – Electric Funeral, Monster Magnet – Into the Void

For The Masses – A Tribute to Depeche Mode (1998)

Vállhoz!
Bármilyen hihetetlen, a Depeche Mode nem kizárólag a magyar folklór része, és a világ szinte bármely nagyvárosában találni tűzfalat „Dave is God” felirattal. Ezért is furcsa, hogy az első igazán nívós gárdát felvonultató seregszemlére egészen 1998-ig kellett várni.

Tűz!
Az indusztriál, goth, space-rock, illetve a trip-hop felől érkező zenekarok becsülettel formálják saját képükre a DM klasszikusokat, ezzel együtt a Smashing Pumpkins, a Cure és az Apollo 440 is inkább energiát vesz el Martin Gore szerzeményeiből. A Monster Magnet viszont már tényleg hatékonyan matat a samplereken. Marilyn Manson „személyes Jézusa” és a Nine Inch Nails ez alkalomra szánt feldolgozása viszont időpont egyeztetési problémák miatt sajnos lemaradt a lemezről.

Lőpornyomok
Deftones – To Have and to Hold, Rammstein – Stripped

Maiden Heaven – A Tribute to Iron Maiden (2008)

Vállhoz
A metál műfajában a legtöbb tribute-album a kelet-londoni prolikból verbuválódott Iron Maidennek jutott. Az egyre fárasztóbb köszönetnyilvánítások egyik legfrissebbje a Kerrang! magazin által kiadott Maiden Heaven. Az ingyenesen letölthető lemezen a Marshall-botot szorongató Metallicától, a Dream Theateren és a Machine Headen át egészen a „kopasz” Black Tide-ig terjed a lista.

Tűz!
A keveset molyoló, többnyire szolgai másolatokban gondolkodó, de a nagyterpeszt cicanadrágban is hibátlanul abszolváló többség mellett kizárólag az izlandi Sign és a walesi Ghostlines rendszeridegen értelmezései rúgják fel a körletrendet.

Lőpornyomok
Ghostlines – Brave New World, Machinehead – Halloweed Be Thy Name

The Bridge – A Tribute to Neil Young (1989)

Vállhoz!
Neil Young ötven évnyi életműve egy olyan aranybánya, amelyben bárki szabadon garázdálkodhat – és ezt bárki meg is teszi. A country-rock magányos harcosa előtt fejet hajtók névsora igen impozáns. Többek között a Pixies, a Sonic Youth, Nick Cave, a Flaming Lips és talán meglepő módon a Psychic TV is megemeli itt kovbojkalapját – már elnézést a kifejezésért.

Tűz!
A college-rockban utazó Bongwater magamutogató verzióját leszámítva egytől-egyig príma, karakteres megoldásokkal van dolgunk, a zabolátlan Sonic Youth-tal, a kíméletlenül pontos Dinosaur Jr.-ral és a keserédes Pixies-zel az élen. Annak pedig, hogy a Pearl Jam koncerjeit lassan két évtizede záró Rockin’ in the Free World nem került a válogatásra, pusztán Vedderék késői évjárata az oka.

Lőpornyomok
Pixies – Winterlong, Dinosaur Jr. – Lotta Love, Sonic Youth – Computer Age, Nick Cave – Helpless

OKX – A Stereogum Tribute to OK Computer (2007)

Vállhoz!
Az Ok Computer tizedik évfordulójára ingyenesen letölthetővé tett feldolgozáslemezre a Stereogum mp3-as blog kérte fel kedvenc előadóit. Minden idők egyik legfontosabb gitárlemezének parafrázisán, az akkor még szinte teljesen ismeretlen Vampire Weekend, a Cold War Kids és néhány ambiciózus, de a fősodort csak alulról megbolygató indie-rocker tette tiszteletét.

Tűz!
A Mobius Band szétszereli a Subterranean Homesick Alient, a Vampire Weekend klubremixet készít az Exit Music-ból, a veterán John Vanderslice pedig alaposan megkopasztja a Karma Police-t. Az OKX azonban a drasztikus beavatkozások ellenére is teljesen OK.
A Stereogum a sikeren felbuzdulva gyorsan rendszert is csinált a dologból, és két újabb „évfordulós” tribute-albumot tett letölthetővé a honlapjáról (R.E.M. – Drive XV., Björk – Enjoy, A Tribute to Post)

Lőpornyomok
Cold War Kids – Electioneering, John Vanderslice – Karma Police, Doveman – Airbag

Reggatta Mondatta – Reggae Tribute to Police

Vállhoz!
A Police felvételeiből reggae átiratokat készíteni nem nagy dolog, hiszen dalaik közül sokat ihletett Jamaica ritmusa, a szigetország illusztris előadói (Aswad, Pato Banton, Maxi Priest…) mégis kényszert éreztek egy feldolgozáslemezre.

Tűz!
Sting személyes felügyelete ellenére – vagy pont azért – a lemez fölöslegesen felturbózott, idétlen és – különösen a Chaka Demus & Pliers merényelte Every Little Thing She Does Is Magic esetében – rettentően súlytalan is. A Reggatta Mondatta egyszerűen képtelen igazolni a Police zsenijét, ráadásul még egy szimpla, baráti „toast”-nak is gyenge.

Lőpornyomok
Nincsenek.

Burning London – A Clash Tribute (1999)

Vállhoz!
Joe Strummer és Mick Jones korszakalkotó dalszerző párosa talán az egyik legpontosabb kor és kórképét adta a hetvenes évek Angliájának: munkanélküliség és kocsma, punk és ska. Na és persze egy nagy adag agitpop.

Tűz!
Nyugat-London multikulturális olvasztótégelyéből kiemelkedő Clash legismertebb slágereit Amerika vette szájára.
A Clash-re jellemző zenei kísérletezgetés azonban nem sajátja sem a Hatefult infantilizáló No Doubt-nak, sem a This Is Radio Clash feszes old school rapjét kilágyító Urge-nek. Szerencsére a Rancid, a Silverchair és a Clampdownt alaposan lecsupaszító Indigo Girls jó balansznak bizonyul. A hangmintából dolgozó Ice Cube meg szerintem nem oszt nem szoroz, hiszen – az intrót leszámítva – cégéres gengszter módjára teljesen felismerhetetlenné teszi a Should I Stay or Should I Go-t.

Lőpornyomok
Rancid – Cheat, Silverchair – London’s Burning

I’m Not There Soundtrack (2007)

Vállhoz!
Bob Dylan számos korszakot megért életművét feldolgozó, bizarr koncepciójú I’m Not There játékfilmhez (a zenészt hat színész alakítja) értelemszerűen nagyszabású soundtrack dukál.

Tűz!
A 34 dalt, 29 énekest, egy kiadatlan felvételt (I’m Not There), és egy alkalmi – a Sonic Youth, a Wilco és a Television zenészei alkotta – supergroupot is csatasorba állító dupla lemez, már első jattra is gyanúsan sok a jóból. A szerkesztői túlzás ezúttal azonban teljesen indokolt, hiszen a remek egyéni teljesítményeket felmutató interpretációk csak még jobban kidomborítják a májsztró dalszerzői talentumát. Egy tribute-albumtól pedig ez az elvárható optimum. Bár ott, ahol és ahogyan Karen O tolja a Highway 61 Revisitedet, Eddie Vedder pedig az All Along The Watchtowert, a maximum szó sokkal, de sokkal helyénvalóbb.

Lőpornyomok
The Black Keys – The Wicked Messenger, Sonic Youth – I’m Not There, Eddie Vedder – All Along the Wachtower, Karen O – Highway 61 Revisited

Encomium – A Tribute to Led Zeppelin (1995)

Vállhoz!
Méretes közhely, hogy kezdő gitárosok tabulaturái között a Led Zeppelin Stairway To Heavenje viszi a prímet. Kérdés, hogy a sokéves rutinnal megáldott zenekarok vajon mennyi hozzáadott értéket képesek csempészni egy olyan zenekar munkásságához, amin több, mint negyven éve nem fog az idő.

Tűz!
Az Atlantic Records dédelgette Encomium nagy merítéssel operál, hiszen az amerikai unalomrocktól (Hootie and the Blowfish, 4 Non Blondes) a neohippiken (Blind Melon) és poppereken (Duran Duran) át egészen a hardcore ikonokig (Rollins Band) terjed a skála.
A többség becsülettel megdolgozik a pénzéért, bár érezni hogy a Led Zeppelin eredeti felvételei túlságosan is hallótávolságon belül maradtak. Szerencsére a Rollins Band, illetve a Jesus Lizard öntörvényű énekesével kiálló Helmet a többiek helyett is vállalja a rizikót.

Lőpornyomok
Sheryl Crow – D’yer Mak’er, Helmet with David Yow – Custard Pie, Rollins Band – Four Sticks

Stoned Immaculate – The Music of The Doors (2000)

Vállhoz!
A Doors által ’67-ben a rock-térképre kitűzött Elektra Records bolond lett volna kihagyni azt a jogutódlási ziccert, hogy egy olyan tribute-albumot dobjon a piacra, amin maga Jim Morrison is dalra fakad, ráadásul a túlélők (Manzarek, Krieger, Densmore) is majd minden számban közreműködnek.

Tűz!
A kilencvenes évek zenei fősodrát felduzzasztó, az alternatívot pedig alaposan felhígító rockbandák (Creed, Smash Mouth, Train) szokatlanul nagy teret kaptak a lemezen, de eredetiségben (The Cult, Aerosmith) és „arcban” (Perry Farrell, John Lee Hooker) sincs hiány. Jim Morrison és William S. Burroughs, a beat-korszak ikonikus alakjának síron túli duettje sajnos csak erősít a tényen, hogy a lemezen a Cult mutatja a legjobb formát.
Ezek után az sem véletlen hogy 2002-ben alakult kvázi-The Doors énekesi posztjára Ian Astbury kapta a behívót.

Lőpornyomok
The Cult – Warchild, Aerosmith – Love Me Two Times

Smells Like Bleach – A Punk Tribute to Nirvana (2001)

Vállhoz!
Az 1991-es seattle-i random szolgálatvezénylés úgy hozta, hogy az MTV-generáció alatt egyre csak büdösödő ágyneműt a Nevermindnak kellett lecserélnie. A tizedik évfordulóra persze ismét penetráns lábszagot áraszt a körlet, de a Nirvana áttörést hozó lemezére (a maga korában teljesen visszhangtalan 1989-es Bleach-csel összemosva) a punkok szerint is épp ideje volt egy embereset pogózni.

Tűz!
A Smells Like Bleach esetében teljesen másodlagos, hogy a Come As You Are-ból kiveszik a pop, a Lithiumból meg előbújik az igazi punk, hiszen az olyan 24-karátos figurákra, mint a UK Subs, a The Vibrators, az Agent Orange, a D.O.A., vagy Dee Dee Ramone – a végeredménytől függetlenül – még maga Kurt Cobain is áldását adta volna.

Lőpornyomok
Agent Orange – On A Plain, Total Chaos – Breed

Stone Free – A Tribute to Jimi Hendrix (1993)

Vállhoz!
Hendrix innovatív, kötöttségektől mentes gitárjátéka – a precíz és tudálékos szakikkal ellentétben – szinte kívánja a szabad asszociációs átiratokat.

Tűz!
A fenegyerek előtt fejet hajtó Stone Freen szintén jó néhány ikonikus figura és a Temple Of The Dog krémjéből kizárólag erre az alkalomra összeállt M.A.C.C. produkálja magát. Míg Eric Claptont, a Body Countot és az egyslágeres Spin Doctorst inkább a szabatos udvariasság jellemzi, addig Jeff Beck, a Pretenders és Pat Metheny számait kellő rafinéria hatja át. Egyedül Nigel Kennedy hegedűvirtuóz csemegének szánt Fire-értelmezése nem hagy találatot a lőlapon.

Lőpornyomok
Pretenders – Bold as Love, Jeff Beck & Seal – Manic Depression, Living Colour – Crosstown Traffic

Means to an End: Music of Joy Division (1995)

Vállhoz!

A kurta, de annál megrázóbb Joy Division-életművet a ”the” kezdetű zenekarok és a post-punk kb. tíz évvel ezelőtti egészpályás letámadása kergette újra a látótérbe, de a ’95-ös Means to an End: Music of Joy Division a bizonyíték arra, hogy a letargiának mindig is megvolt a maga közösségformáló ereje.

Tűz!
Az immár tizenöt éves válogatás szinte teljes egészében nélkülözte a korszak nagyágyúit. Moby még az übersikeres Play című nagylemez előtt állt, Billy Corgan pedig az épp csúcsra törő Smashing Pumpkins helyett a közel azonos felállású (Iha, Chamberlain, D’Arcy) Starchildrent szerepeltette. A lemez ettől függetlenül, elejétől a végéig, a feszesre húzott She’s Lost Controltól (Girl Against Boys) a terjengősre vett As You Saidig (Tortoise) igazi telitalálat. És meglepő módon még a késeket sem kell elzárni.

Lőpornyomok
Girls Against Boys – She’s Lost Control, Tortoise – As You Said

Virus 100: Alternative Tentacles: Dead Kennedys Covers (1992)

Vállhoz!
Az album az agitprop-punk első piárosa, a Jello Biafra által alapított lemezkiadó, az Alternative Tentacles századik kiadványa, avagy önmagát ünnepelteti a nagyfőnök.

Tűz!
A Reagen-kabinetet és a tisztes amerikai középosztályt előszeretettel savazó Dead Kennedys hálás házi feladatnak bizonyult mind a punk és hardcore zenékre szakosodott beosztottak, (No Means No, Steel Pole Bath Tube, Les Thugs, stb.), mind pedig a „külsősök” (Faith No More, Napalm Death, Sepultura) számára.
A Faith No More tangóharmonikás bárzenét csinál a Let’s Lynch The Landlordból, a Mojo Nixon pedig countryt a Winnebago Warriorből. A szoci hiphopperek (The Disposable Heroes of Hiphoprisy) által aktualizált California Über Alles, meg a korabeli kaliforniai kormányzót fogja célkeresztbe.

Lőpornyomok
Sepultura – Drug Me, L7 – Let’s Lynch The Landlord, Napalm Death – Nazi Punks Fuck Off

Killer Queen – A Tribute to Queen (2005)

Vállhoz!
A Queen feldolgozások könnyen a cigarettáját előzékenyen felajánló nyúl csapdájába eshetnek. A tömény, egyszerre gótikus és popos, giccses és lényegre törő életmű ilyen-olyan értelmezéseinek elsősorban Freddie Mercury hangja, másodsorban pedig Brian May gitárja gördíthet elháríthatatlan akadályokat.

Tűz!
A 2005-ös Killer Queen, nyilván a pontosabb találati arány miatt masszív kartácstűzzel operál, és a bohém Be Your Own Pet vagy a pszichedelikus Flaming Lips ugyanúgy a töltelék része, mint az American Idol aktuális trubadúrja. A Queen életművet Bibliaként szorongató Muse, talán a direkt összehasonlítást elkerülendő, nem vett részt az akcióban. A hozzáadott érték nélküli koppincsok (We Are The Champions, Bohemian Rhapsody) és Joss Stone által alaposan félreértelmezett Under Pressure közül kiemelkedik a Sleeping on the Sidewalk (Los Lobos), a Fat Bottomed Girl (Antigone Rising), vagy a Josh Homme által szépen leszedált, de még így is meghökkentően dögös Stone Cold Crazy.

Lőpornyomok
Eleven & Josh Homme – Stone Cold Crazy, Los Lobos – Sleeping on the Sidewalk, Antigone Rising – Fat Bottomed Girl

I’m Your Fan – The Songs of Leonard Cohen (1991)

Vállhoz!
A több mint ezer Leonard Cohen feldolgozás mellett számtalan kizárólag neki címzett tribute album létezik (köztük egy 2003-as magyar nyelvű átirat, A vendégek címmel). Ám ezek közül is kiemelkedik a szépemlékű 120 minutes favoritjait felvonultató I’m Your Fan, melynek hangszerelése – egy interjú szerint – még magára Cohenre is inspirálólag hatott.

Tűz!
Cohen füstbe burkolódzó, komplex lírai darabjai jó kezekbe kerültek, és a hol karcosabb (Pixies – I Can’t Forget, Nick Cave & The Bad Seeds – Tower of Songs), hol az eredetiekhez hasonlóan „bedugatlan” értelmezések (The House of Love – Who by Fire, The Lilac Time – Bird on a Wire) zöme simán megéri a repetát.

Lőpornyomok
Pixies – I Can’t Forget, Nick Cave & The Bad Seeds – Tower of Songs, R.E.M. – First We Take Manhattan

Working Class Hero – A Tribute to John Lennon (1995)

Vállhoz!
Ezúttal a Seattle-sound és a post-grunge oszlopos tagjai nyúltak Lennonhoz, meg persze magukhoz. A Mad Season, a Screaming Trees, a Candlebox és Scott Weiland halva született projektje, a Magnificent Bastards mellett, a teljes szétcsúszás küszöbén lavírozó Red Hot Chili Peppers és néhány több fronton is bevethető veterán alkotja a díszőrséget (Blues Traveler, Flaming Lips, Cheap Trick).

Tűz!
A Red Hot Chili Peppers – Dave Navarróval is – Jimi Hendrixre hajazó átirata, (I Found Out) a manírmentes Mad Season (I Dont’t Wanna Be a Soldier) és a Screaming Trees mellett (Working Class Hero) a maradék – egyébként egytől-egyig – tisztességes feldolgozás csak tölteléknek tűnik. Viszont a tizenkét évvel későbbi dupla kiadvánnyal ellentétben (Instant Karma – John Lennon Tribute) azok számára is érdekes lehet, akiknek van némi dunsztjuk az eredetiről.

Lőpornyomok
Red Hot Chili Peppers – I Found Out, Mad Season – I Don’t

Wanna Be a Soldier, Screaming Trees – Working Class Hero

AC/DC – 4,5V (2000)

Vállhoz!
Az első magyar tribute-albumnak is tekinthető 4,5 V a hosszadalmas engedélyeztetési procedúrának köszönhetően lassan körvonalazódott. A Tankcsapda nem is győzte kivárni a végét, és saját hatáskörben jelentette meg a maga AC/DC feldolgozását.

Tűz!
A produceri kérésnek, hogy lehetőleg mindenki alaposan dolgozza meg az alapanyagot, a zenekarok hellyel-közzel eleget is tettek. Az Üllői Úti Fuck tényleg üllői úti fuckosra veszi a figurát, az Anima Sound System feminin gellert ad a Black in Blacknek, a Freshfabrik alatt samplerek zakatolnak, a psychobillyben utazó Gorilla pedig alaposan bezselézi a Highway To Hellt.

Lőpornyomok
Mood – Dog Eat Dog, Gorilla – Highway to Hell, Üllői Úti Fuck – Money Talks

Maximálisan újraértelmezett vagy áthangszerelt zenekarok:

Radiohead – Radiodread – A Reggae Tribute to Radiohead (2006)

Borúra derű, avagy az Ok Computer a raszták szerint.

Metallica – Apocalyptica Plays Metallica By Four Chellos (1996)

Amikor egy finn vonósnégyes elhúzza a Metallica nótáját. Hetfieldék őszinte örömére.

Red Hot Chili Peppers – Pick My Kiss – The Bluegrass Tribute to RHCP (2006)

Így hangzik az, ha valaki zokni helyett sáros gumicsizmát húz a cerkára.

Pink Floyd – Easy All-Stars Plays Dub Side of the Moon (2003)

A klasszikus mű, reggae értelmezése, ahol a „Money” pénzcsörgését egy vízipipa bugyogása helyettesíti.

Beattalica – Sgt. Hetfield’s Motorbreath Pub Band (2007)

Beatles Up Your Ass! Azaz a Beatles és a Metallica összeboronálása, amely olyan örökzöldeket eredményezett, mint a Helvester of Skelter, a Hey Dude, vagy az And Justice For all My Loving.

Szöveg: Dózsa Imre

Címkék:,
Wan2 | 2011-január-15, 18:42
Facebook Kommentfal