A nagy Medve fiai

Húsz éve szűnt meg a Szovjetunió. Mintha tegnap lett volna, nemde?
Ha igaz, hogy az emberiség nevetve búcsúzik múltjától, akkor ez az összeállítás kiváló segédanyag a 10 éve megjelent Wan2 magazinból, aminek a papírváltozata egyrészt a régi csodaszép szamizdat-időket idézi, másrészt a gyűjtők féltett kincse, harmadrészt meg történelem, szintén.

Ha nem igaz – tartunk tőle, hogy nevetés inkább nem az – akkor legyen ironikus múltidézés és magunkbanézés. Bevezetés a Birodalomba, és ami utána jött.

Tárgyak, fejek, arcok és pofonok a nagy Medve vadászterületéről.

Balalajka

Mi ez?
A legatavisztikusabb orosz hangszer. Természetesen egy fegyverből alakult ki. Persze, minden húros hangszert az íjból származtatnak, azonban máig nem dőlt el, hogy az orosz fülnek a fegyverek vagy a hangszerek muzsikája a kedvesebb. A balalajka és a nyírfa képéről – hála Marika óvó néninek – mindenkinek az orosz pusztában danolászó muzsik ugrik be. Már évszázadokkal ezelőtt népszerű lett Kelet- és Dél-Európában.

Mire jó?
Magányosan, egyedüli kísérőhangszerként és zenekari egységként is kitűnően használható. A bandura, a guszli és a kobza háromszög formájú, gitárszerű nagytestvérén alapból három húr van, de számtalan verziója létezik. A tipikus balalajkahang az a fadarabbal, fémmel, vagy ujjal gyorsan pengetett ciripelés, ami nagyon hasonlít a Zorba görög, vagy éppen a „Keresztapa” szicíliai mandolin hangjára. Az utóbbi néhány évtizedben divatossá vált balalajka-zenekarok legmegdöbbentőbb hangszere a basszus balalajka, aminek kb. olyan a hangja, mint egy háromhúros népi bőgőnek, és akkora, mint egy sárkányrepülő. Valószínűleg, a KGB hangszerészei sokkal többet képesek kihozni belőle, mintsem gondolnánk.

Tangóharmonika

Mi ez?
Bőrdudára vagy fújtatós orgonára emlékeztető hangszer. Legalábbis ami a fújtatótechnikáját illeti. „Tangónak” csak a zongorabillentyűs változatát nevezzük. Az 1820-as években egy berlini hangszerkészítő, Friedrich Buschmann találta fel. Ekkor azonban még a fő dallamot is gombokon játszották. Oroszországban ma is ez az elterjedtebb változat, de hogy miért hívják tangónak a billentyűs verziót, senki sem tudja. Talán pont a tangókorszakra tehető elterjedése miatt.

Mire jó?
A jobb kéz a fő dallamot, a bal az akkordkíséretet hozza. A papírból, vagy bőrből készült fújtatóegységet állandó mozgásban kell tartanunk. Ha gyorsabban húzzuk, hangosabb, ha lassabban, halkabb. Nagy előnye, hogy mozgatás nélkül némán lehet vele gyakorolni, így a lakók ritkán utálják ki a harmonikás szomszédot. Nálunk csak a háború után lett igazán népszerű, hiszen jellegzetes hangja és egész zenekart pótló hangzása miatt szívesen alkalmazták vendéglátó és egyéb szórakozó egységekben. Mai megfelelője az olcsó távol-keleti hakniszintetizátor, amit szakmai berkekben csak nápolyi szeletnek hívnak. Ahogy a párizsi hangulattól elválaszthatatlan a harmonikakeringő, ugyanúgy elképzelhetetlen nélküle az orosz fájdalom is. Legmegrázóbb találkozásunkat a harmonikával a Második Ukrán Front hőseinek köszönhetjük. Ezzel siratták el az óvóhelyre bevonszolt, haslövéses bajtársakat. De ez szólt akkor is, amikor egy szakasz kaukázusi briganti ment végig a fiatalasszonyokon.

Sztálinorgona, Katyusa

Mi ez?
Félelmetes orosz rakétaüteg, aminek már senki sem tudja az igazi nevét. Először 1941-ben, az orsai harcok során találkoztak vele a döbbent német katonák. Általános iskolában Katyusának illett szólítani Sztálinorgona helyett. Az orosz rakétakísérleteket viszont csak 1936-ban kezdték, ezt gyorsította fel a világháború.

Mire jó?
Látványosan világító, szép hangú hangszer volt ez, amitől állítólag a kelleténél is jobban tartottak a német–magyar–román szövetségesek. A lélektani hadviselés is számon tartja félelmetes hangját, ami felért a Stuka zuhanóbombázókra szerelt szirénával. Az eredetileg repülőről indítható rakétának szánt Sztálinorgonának létezett földre állított és szállítójárműről indítható, több vezetősínes változata is. A II. világháború végére a győztes szovjet csapatok indulója kétségtelenül a Katyusa „muzsikája” lett.

Kalasnyikov

Mi ez?
A legpopulárisabb orosz hangszer. Kevés szovjet katona nevét ismerjük, nem úgy az 1919. november 10-én, a szibériai Kurjanban született Mihail Tyimofejevics Kalasnyikovét. A világháborús sebesült ‘41-ben megálmodott gépkarabélyának neve AK (Avtomat Kalasnyikova) volt. A világ egyik legnagyobb bizniszéből alig részesülő őrmester találmányát ma is világszerte 50–75 millió katona (!) használja és ennél is több azok száma, akik e korszakalkotó találmány jóvoltából voltak kénytelenek befejezni földi pályafutásukat.

Mire jó?

A számos ország címerében szereplő univerzális eszköz közelharcra (a szurony egy mozdulattal feltehető) és távbevetésekre (a behajtható válltámaszú AMD, deszantos verzió) egyaránt alkalmas. A nyolcvanas évek végéig mindössze egy üveg vodkáért nálunk is beszerezhető volt. A rendszerváltás után egyre ritkábban találkoztunk vele, majd a délszláv háború tetőfokán már csak a tv-ben láthattuk. A munkásőrségnél rendszeresített fegyvereket állítólag az Antall-kormány sumákolta szerb és horvát kézre, persze nem barátságból. A közvetítők közül már senki nem emlékszik, viszont állítólagos külföldi bankszámlákon még mindig milliárdok várják az örökösöket, már ha maradtak.

Tipp
A Kalasnyikov zenei változata Emir Kusturica Underground című filmjének egyik sláger illusztrációjaként CD-n is hozzáférhető, a youtube-on pedig megnézhető.

Rakendroll oroszul

Messer für Frau Müller
Bolondokháza

A Messer für Frau Müller vérpezsdítő, teljesen egyedi hangzású idiotizmus. A kilencvenes évek elején még brutális hardcore-t játszottak, aztán ’95 körül egyszer csak megbolondultak, és elektronika, punk és easy listening, meg még ki tudja miféle zenék és zajok összekotyvasztásával létrehozták sajátos muzsiká-jukat. A zenei gegeket bolondos látványvilág egészíti ki. Hallgass Messer für Frau Müllert, orosz rajzfilmfigurák rohangálnak majd a fejedben, és nem bírod ki vigyorgás nélkül.

N.O.M.
(Nyeformálnije
Organizacija Malagyezsi)

Szupercsapat. Összművészeti produkció: a zene, a show és a képzőművészet szerves egysége. A N.O.M. egyik tagja kizárólag a show-man feladatot látja el, a koncerteken különböző jelmezekben, pl. űrhajósruhában ökörködik, az együtteshez kapcsolódó képzőművész, K. Kopejkin képei, és színes ismeretterjesztő füzetei (Hogyan legyünk kultúráltak?, Hogyan igyunk alkoholt?) a ruhatárban megvásárolhatóak. A N.O.M. zenéjében az orosz táncdalok szarvasbőgésszerű éneke száll az alkoholgőzös tébolyban. Többször játszottak Magyarországon. Egy Barkasszal jöttek – Szentpétervárról. A Milli Vanilli óta történt legnagyobb popzenei átverés, a t.a.t.u., a leszbikus lányduó perverz / zseniális ötlete a gyerekpszichológusból marketing igazgatóvá lett Ivan Sapovalov fejéből pattant ki, amikor egy nap az interneten szörfölgetve ráeszmélt, hogy a legtöbb letöltést produkáló site-ok a gyerekpornó és tiniszex oldalak.

MD&C Pavlov
Az orosz rap keresztapja

Alexei Pavlovot 1984-ben csapta meg a hiphop szele, amikor egy kubai osztálytársa vakációjáról visszatérve amerikai rádiókból összekalózkodott felvételeket hozott magával. Pavlovot nem csak a hiphop ragadta magával, nem sokkal később Krisna-hívő lett. Először egy Zvuki Mu nevű art-rock csapatban játszott, Brian Eno felfigyelt a bandára, és szervezett nekik két amerikai koncertet. Alekszej New York fényeitől bódultan hazatérve elnevezte magát MC Pavlovnak, e nevet később MD&C Pavlovra bővítette. Orosz, angol és szanszkrit keveréknyelven rappel, amit gyakran értelmetlen halandzsával egészít ki, ha a ritmus megkívánja.

Nevsky Beat
Zeneileg talán a legkifinomultabb az orosz hiphop bandák közül. A baseballsapkás trojka ennyit írt a „muzikalnij sztil” rovatba: dope style.

DA-108
A jobb kézen DA, a balon 108, stílusosan, gótbetűkkel. A zene már kevésbé stílusos, olyan dobalapok bukkannak fel benne, amilyeneket még Bunyós Pityu is szégyellne.

Triada
Egész jó; szintén kissé lakodalomgyanús dob sounddal sajnos.

Sindikat
Kéttagú bűnügyi krónika, géppisztolyozással.

Bangi Hep
Nevezhetnék mondjuk Szájpreszkije Hillnek is magukat.

Jah Division
A nem kimondottan THC-alapú orosz kultúra furcsa hibridje. A marihuánáról énekelnek, de olyan hamisan, mintha tökrészegek volnának. Ráadásul Joy Division-számokat ültetnek át dubra. Pl.: Dub Will Tear Us Apart.

Filip Kirkorov
A hamiskás mosolyú orosz Jacko. A zenéjét nem mertük meghallgatni.

Szex, hazugság, tinipop: t.a.t.u.

A t.a.t.u., a leszbikus lányduó ötlete a gyerekpszichológusból marketing igazgatóvá lett Ivan Sapovalov fejéből pattant ki, amikor egy nap az interneten szörfölve ráeszmélt, hogy a legtöbb letöltést produkáló site-ok a gyerekpornó és tiniszex oldalak.

Kto eta?

Miután Sapovalov meghallgatott ötszáz 14 év körüli jelentkezőt, kiválasztotta a két moszkvai lányt, Julia Volkovát és Lena Katinát, majd hozzáfogott az imázsuk kidolgozásához. 2001-ben a duót leszerződtette a Universal Music Russia, nem sokkal ezután megjelent első maxijuk, az I’ve Lost My Mind orosz nyelvű verziója.

A dalnak köszönhetően a két lány néhány nap leforgása alatt a figyelem középpontjába került, és az csak hab volt a tortán, hogy a szám botrányos videóklipjét betiltotta az MTV Russia. Mire 2002-ben megjelent 200 km/h in The Wrong Lane című albumuk, már hatalmas sztárok voltak Oroszországban, nem csoda, ha a lemez angol nyelvű verziójának egyik producere már Trevor Horn volt.

A 2003-as eurovíziós dalfesztivál befutóinak számítottak, de mivel Volkova hangszálproblémái miatt nem vett részt a próbákon, a hamisra sikeredett előadásuk miatt csak a harmadikok lettek. Hogy fenntartsák leszbikus imidzsüket, koncertjeik alatt minimum egyszer szenvedélyesen csókolóztak, dalszövegeik és videóklipjeik pedig azt sugallták, hogy leszbikus viszonyt folytatnak egymással. Végül 2003 decemberében Vitalij Manszki A t.A.T.u. anatómiája című dokumentumfilmben kipakoltak: bevallották, hogy nem szeretők, soha nem is voltak, és az egész csak egy marketingfogás volt. Katina elmondta, hogy megtért Istenhez, és bűneit folyamatos gyónással és imádkozással próbálja jóvátenni, Volkova pedig bevallotta, hogy 2003 februárjában átesett egy abortuszon.
Következő lemezüket 2004-re tervezték, amihez Sapovalov még egy reality show-t (t.A.T.u. Podnebesnajában) is leszervezett, melynek során – az Ashlee Simpson-recept szerint – a nézők végigkövethették a számok felvételeit. A lemez azonban csak nem akart elkészülni, és többhónapos vita után a két csaj 2004 tavaszán szakított a menedzsmenttel. Időközben Volkova bejelentette, hogy gyereket vár Pavel Pasa Szidorov karatebajnoktól. Lányuk, Victoria 2004 szeptemberében született meg, de néhány hónappal később a lány szakított az amúgy nős Szidorovval.

Bár Juliának folyamatosan problémája van hangszálaival, Lenának pedig megromlott az egészségi állapota, a t.A.T.u. lányokat látszólag semmi sem tudta eltántorítani attól, hogy elkészítsenek még egy lemezt. A nemrég megjelent Dangerous And Moving albumon 11 új dal hallható, és ott találjuk a vendégművészek sorában Stinget is. Az album első kislemezdalának, az All About Us videójába belepakoltak mindent, ami felháborodásra adhat okot: van benne ittas vezetés, strihelés, nemi erőszak és gyilkosság, de hogy ez mire lesz elég, az majd elválik.

Sto gyélaty?

Sapovalov annyi bőrt húzott le a lányokról, amennyit csak tudott, és az már önmagában is gyanús, hogy bár a t.A.T.u. első lemezéből 10 millió példány fogyott világszerte, Katina még mindig szüleivel lakik Moszkva egyik lakótelepén, Volkovának pedig mindössze egy kétszobás lakásra futotta. Rajtuk kívül másokat is leszedett, például Jelena Kipert, az All The Things She Said és a They’re Not Gonna Get Us számok szerzőjét, aki tavaly pert nyert Sapovalov cége ellen, mert az nem volt hajlandó kifizetni neki a jogdíjakat. De az is igaz, hogy nélküle a t.A.T.u. lányok még mindig a falatnyi lakásban élnének, dideregve a falatnyi szoknyácskáikban. Kérdés, hogy boldogulnak-e a menedzserük nélkül, akinek már új felfedezettje van, a 12 éves Helja.

Hurrá, nyaralunk – A Gulag-szigetcsoport

Mi ez?
Gulág: Goszudarsztvennoje Upravlenije Lagerej, Munkatáborok Állami Kormányzata.

Büntető, nevelő intéz-mény, a cáratyuskák által bevezetett robotmunka tovább-gondolása, a Szovjet-unió népgaz-daságának sajátos vázát alkotó kényszermunka tábor hálózat, meg-semmisítő tábor-rendszer, a náci haláltábor-szisztéma semmivel nem szolidabb változata. Az elítéltek munkaerejének felhasználása azzal a céllal történt, hogy „munkakészségük fejlődhessen és ezáltal vegyék ki részüket a kommunizmus építéséből”. A gulág rabjai által végzett munka nélkül, a nácik ellen küzdő hős Vörös Hadsereg, hadianyag és ellátmány híján, valószínűleg még mindig Moszkva falai alatt táborozna. A nem politikai elitéltek, Sztálin elvtárs történelmi utasításának megfelelően kegyelmet kaptak és mehettek a frontra aknát szedni.

Mi a teendő?
Felfogni a megérthetetlent. Kóklerek és csibészek „tanulmányai” helyett kötelező irodalom a munkatáborban raboskodó Alekszandr Szolzsenyicin kisregénye, az Ivan Gyenyiszovics egy napja.

Gulag-comics
Írta és rajzolta Dancig Szergejevics Baldajev, MVD őrnagy
(forrás: http://www.gulag.hu)

Rajzolója maga is megjárta a Gulagot, de nem rabként, hanem börtönőrként. Néprajzi érdeklődésből és pedagógiai szándékból indittatva rajzolta és irta le a Gulag borzalmas világát. Ebbe a képregényben nem csupán az információk hátborzongatóak, hanem az is, ahogyan a „naiv művész” horrortörténete a szovjet plakátok és a nyugati képregények sablonjaival keveredik.

1.

A „nép ellenségei” gyermekeinek kihallgatása szüleik és hozzátartozóik ellenforradalmi tevékenységéről. A sztálini NKVD arra buzditotta a gyermekeket, hogy feljelentsék szüleiket, s így egyesekből hőst csinált, másokból meg veréssel csikarta ki a szükséges vallomást. Az egész országban kampány indult azért, hogy a gyermekek nyilvánosan megtagadják a „nép ellensége” szüleiket, újságcikkek segitségével rávették őket arra, hogy a gyűléseken ők is „haragosan elítéljék a kémeket”. Egyes tanárok efféle fogalmazásokat irattak: „Mi a véleményetek – neked, apádnak és anyádnak – Bljuher, Tuhacsevszkij, Jegorov és a Szovjetunió más marshalljainak letartóztatásáról?” Az ilyen fogalmazások megírása után sok gyerek lett árva, s került gyermekotthonba…

2.

A „nép ellensége” nőket a köztörvényesek közé lökték egy éjszakára, de néha többre is… Hogy az NKVD számára szükséges vallomásokat kikényszeríthessék (a 3. fokozatú kihallgatásokon, kínzásokon kivül) a nőket a köztörvényesek zárkáiban helyezték el, ahol a legszörnyűbb módon megcsúfolták, és csoportosan megerőszakolták őket. Az áldozatok gyakran öngyilkosok lettek (fölakasztották magukat, felvágták az ereiket, földet ettek stb.)…

3.

Az oxigén vagy a légzőszervek elzárása volt az egyik brutális módszer a „nép ellensége” vallomásának kicsikarására. Kihallgatás közben az NKVD speciális munkatársai a „ráverő kovácsok” vagy „balták” úgy segítették a nyomozót (gyakran maguk is azok voltak), hogy az áldozat fejére gumizacskót húztak, hogy az ne tudjon levegőt venni. Néhány ilyen kínzás után az áldozat szájából, orrából, füléből eleredt a vér.

Back In The USSR
Vörös hadsereg

Mi ez?
A Vörös Hadsereg 1918 májusában alakult: a főleg munkásokból és a cári hadsereg egykori katonáiból álló csapatok ekkor 50 000 embert számláltak. A létszám rohamosan nőtt, 1919 márciusára a Vörös Hadsereg már 1,5 millió, 1920 elejére pedig 5 millió emberből állt. A hadsereg megalapítója és első főparancsnoka Lev Davidovics Trockij volt.

Mi a teendő?
A Vörös Hadsereg sikereit elsősorban az óriási számban felsorakoztatott közkatonák helytállásának köszönhette. Nem a szovjet hadvezetésen, hanem a frontkatonákon múlott, hogy a Wehrmacht csapatai 1941-ben nem mértek végzetes csapást a Szovjetunióra. A szovjet statisztikák szerint minden 100, 1922 és 1925 között született fiatalember közül 97 meghalt a II. világháborúban. Egy idevágó vicc minden idők legszovjetebb háborús kémfilmje, A tavasz 17 pillanata hőséről: „Minden év február 23-án (a Vörös Hadsereg napján) Stirlitz harmonikával járta Berlin utcáit és tereit, közben kozák dalokat énekelt. Nem is sejtette, hogy ezekben a napokban milyen közel állt a lebukáshoz.”

A nagy Hurrrrrá!

Mi ez?
Ha a moszkvai Vörös téren magasodó Szpasszkij-torony mesélni tudna, minden bizonnyal látványos november hetedikékről és május elsejékről regélhetne, e jeles dátumok ugyanis évtizedeken át egyet jelentettek a szovjet hadiipar teljes arzenálját felvonultató díszszemlékkel. Bár a november 7-ei katonai szemle volt, a május 1-jei pedig a dolgozó tömegek felvonulása, lényeges különbség nem volt a két esemény között. A díszszemlék versenyében a legemlékezetesebb rendezvény címe a II. világháború végén megtartott győzelmi díszszemlét illeti, melynek keretében a szovjet vezetők lábai elé hajították a németektől zsákmányolt lobogókat.
A Magyar Televízió 1988-ig élő adásban közvetítette a díszszemléket. November 7-én reggel 7 óra 50 perctől milliók ültek a tévé elé, hogy megnézzék a különböző katonai akadémiák, hadseregek és alakulatok felvonulását, és megtekintsék a Vörös Hadsereg elrettentő ballisztikus-interkontinetális rakétaarzenálját. Azonban még ez, a világ nyugati részét fenyegető dübörgés sem tudta túldecibiálni a díszszemlék nyitányát, a szemle katonáinak mennydörgő „Hurrrrrrráááááá”-ját.

Mi a teendő?
Noha a díszszemletartásban mindenképpen világelső Szovjetunió már nincs többé, egy-egy kiadós katonai díszszemlére azért hébe-hóba sor kerül a sokat látott Vörös téren. Így történt például idén is a második világháború végére emlékező Győzelem napi ünnepségek alkalmából, mikor is a világ több mint 50 vezetője gyűlt össze Moszkvában, hogy megünnepelje a náci Németország vereségének és az európai harcok lezárulásának 60. évfordulóját.

Írástudók – Az olvasó népért

Vlagyimir Szorokin

Amikor a moszkvai Nagyszínház nézőterébe belefúródott a jövőbe emigráló, mindent visszacsinálni akaró komcsik üzenete és Berija arra a kérdésre, hogy „Mondd meg őszintén, Berija elvtárs: jó lesz-e ez nekünk?”, azt válaszolta – „Igen, jó lesz!”, az orosz próza meg volt mentve.

Vagy ha nem is volt megmentve, meg volt csinálva, méghozzá hátulról. Vlagyimir Szorokin egyetlen jelenetbe sűrítette azt, amit a posztszovjetről és a posztmodernről tudni kell. A szovjet-orosz írókat és líristákat persziflázsoló kollázsregényben Berija bizniszelni kezd a történelem kerekének visszafordítására is alkalmas kékhájjal, majd a James Bond-szerű vaudville-ben sor kerül minden más mellett egy kemény pornó akcióra Sztálin és Hitler között, miközben Hruscsov a háttérben beavatkozásra kész. Szorokin lenyúlta Viktor Pelevint, aki a Kristályvilágban a tivornyák ritmusához igazította a Szovjetunióban végbement változásokat, kezdve attól, hogy az országot tulajdonképpen a Kreml alatti szinkronvilágból irányították, egészen azt a korábban nem ismert tényt vázolva, hogy Sztálin akkor veszítette el a hatalmát, amikor a Felső Világ állatkertjének elefántgondozója fejbe vágta őt egy lapáttal, és megszerezte tőle a pipának álcázott csodafegyvert. Igen, úgy tűnik, mindenki Pelevinre akar licitálni, de ez azért jó, mert csak így születhettek meg a valósággal analóg kollegiális abszurdok. Szorokin minden, az új világról tudósító könyve egy-egy szellemi és fizikai katasztrófa: a Sor, a Jég, és a Magyarországon a Téma lezárva antológiában publikált Hirosima a bizonyíték. Pelevin a Kristályvilágban bemutatja kortársait, akik a fordultfarkas-kérdés tanulmányozásába, a sápadt-fekete szektákba, a mardong építésbe menekülnek, és újra a veszélyessé váló miszticizmusban hisznek az érthetetlen, de mindenképpen csak elképzelhetetlenül sok pénzzel finanszírozható valóság helyett. Pelevin legújabb regényében, a racionális Számokban a teljes transzban, eszeveszetten forgó haláldervisek Tarantinót megszégyenítő képeken jelennek meg, miként Szergej Bolmat Klikk című városi bandita regénye maga a Kutyaszorítóban. A nálunk is elérhető újorosz könyvek szerzői egymást hekkelik. A moszkvai Ilja Sztogoff a szerencsétlen szentpétervári pénzváltó kirablásáról szóló, a világpolitikai játékokra is reflektáló Kamikazében rácsatlakozik saját, A macsók nem sírnak című kokainszippantó yuppie-riportjátra, de tulajdonképpen egy remek megkezdett történetet folytat, amit viszont Vlagyimir Szpektr írt meg Ennyi nem elég! címmel.

A kemény férfiak mellett, akik nem szívesen mutatkoznak a stricikkel, ám szinte biztosan ismerik őket, hasonló gesztusokkal írnak a hölgyek. A tüneményesen zavaros ifjú hölgy, a szentpétervári Keira Knightleyből, Irina Gyenyezskinából sosem lesz a cizelláltan és gondosan író nagyasszony, Ljudmila Ulickaja, mert – miként az a Vászja című lakótelepi horror szkeccséből kiderül – nem akar felnőni: mert erre igazából nincs is remény. Natalja Szmirnovából sem lesz Gyenyezskina, Oleg Posztnovból Jegor Radov, hanem egymás mellett fognak írni. Oroszország túl nagy ország ahhoz, hogy elég lenne egyetlen Mester, a modern Háború és békét megalkotó Vaszilij Akszjonov (Moszkvai történet), egyetlen Tanítvány, Tatyjana Tolsztaja (KSSZ) vagy egyetlen részeges zseni, a Moszkva–Petucski alkotója, Venedikt Jerofejev. Mindenki másért ír, de mindenki ugyanazon okból: mert megy neki.

Szovjetikumok, avagy édes élet

Nem kell mindig kaviár?

Mi ez?
Kaviár, vagyis halikra, neve a török „khavyar” szóból származik. A valódi kaviár alatt kizárólag a tokhalfajtákból és a kecsegéből kinyert ikrákat értjük. Az orosz cári udvar és általában a nemesség kedvelt eledelének számított, amelynek európai népszerűségéhez nagyban hozzájárultak a gasztronómiában járatlan bolsevikok is: a Nagy Októberi Szocialista Forradalom elől Európába menekülő arisztokrácia nem csak a családi porcelánt és az ikonosztázokat, de a kaviár szeretetét is magával vitte Nyugatra.

Mi a teendő?
A Vörös téren Ritz-Carlton Hotel épül, a moszkvai bazársorok nyugati divattervezők kollekcióit kínálják, a belvárosi éttermekben csillagászati árak dívnak, a javak újraelosztásakor korán kelő újoroszok pedig visszaszoktak őseik luxusára, a kaviárra. A kaviárbiznisz virágzó, és mint sok minden más, többnyire illegális üzletág. Meg nem erősített forrásaink szerint ma az olaj és az alumínium után a kaviár a legjövedelmezőbb féllegális üzletág Oroszországban. Az Egyesült Államok most készül betiltani az orosz kaviárimportot, mert veszélyeztetettnek látják a „kaviártermelő” halfajták fennmaradását. Amíg a 90-es években az egyik tokhalfajta súlya elérte a fél tonnát, ma – a gyors kitermelés miatt – már a 150 kilós példányokat is halásszák.

Pezsgőfürdő

Mi ez?
Hogy gyorsabban teljenek a téli esték, és jobban csússzon a kaviár, a luxusfüggő II. Sándor az egyik leghíresebb francia pezsgőkészítőt, Louis Roederert bízta meg egy személyre szóló udvari pezsgő megalkotásával. Az eredmény az áttetsző kristályüvegbe palackozott Roederer Cristal lett. II Sándor királyi itala ma is kapható, palackonként 80 000 forint körüli áron.

Mi a teendő?
Marilyn Monroe kedvenc pezsgője a Piper-Heidsieck volt, Churchill a Pol Rogerre esküdött, James Bond pedig a Bollingerre. A Szovjetunió a „Pezsgőt minden szovjet családnak” – szlogenű programmal igyekezett felzárkózni a pezsgőfronton: a feladattal megbízott tudósok azonnal el is kezdték törni a fejüket, melynek eredménye a máig nagy népszerűségnek örvendő kommersz pezsgő, a Szovjetszkoje Sampanszkoje lett.

Címkék:
Wan2 | 2011-december-28, 20:52
Facebook Kommentfal