Emlékeztek még a 2001: Űrodüsszeiára? Ki meri azt állítani, hogy az abban leírt próféciák nem következtek be a jelenvaló világban? Minden jel arra mutat, hogy a világ egyre inkább a Globalizáció nevű, foglalkozására nézve takarító végzettségű szerkezet elképzeléseinek megfelelően működik, úgy ahogy az Hal tompán csillogó szeméből előre kiolvasható volt: racionálisan, lélektelenül és maga körül mindent felfalva.

Az időtörés a legjobb dolog, ami egy sci-fiben történhet. Ha van időtörés, a történelem bármelyik eseménye újra összerakható, így lehet az első emberből az utolsó ember, minden déja vu. Számtalan kérdés adódik: az egyik például az, hogy ki teremtette az első embert – a Monolit egy lehetséges, költői és romantikus magyarázatnak tűnik, jobb mint a vallás, de talányos és vitára ingerlő, mint az evolúció -, mi lesz az utolsó ember dolga, de számunkra a legfontosabb az, mi legyen velünk, köztes lényekkel. A tavaly elhunyt Arthur C. Clarke földi hagytéka a saját jogán is különös érték, még izgatóbb pedig akkor lesz, amikor egy megjelölt utód, Stephen Baxter együttmunkálkodásával folytatódik-újrakezdődik, elrendeződik-nyitva marad egy történet. Clarke és Baxter akkora sztár, hogy nem a címmel, hanem a nevükkel adják el a könyvet. Az Elsőszülöttek természetesen az Odüsszeia-saga folytatása (vagy előzménye) azokkal az eszközökkel, amelyek a teleregényeket generálják: a Föld nevű bolygó lakói kiszolgáltatottjai az abszolút Teremtményeknek, akik az Utódok elpusztítására szövetkeznek. A földlakók megsemmisítésére konstruált tervek szerzői eddig és szokás szerint többnyire messzi bolygók mérnöki programjának a része volt – lásd még az emberbarátabb verziót a District 9-ban -, vagy klasszikusan földi tirannoszok dolga. Az Elsőszülöttek az egyik bizarr értekezés arról, hogy az emberek a születésüktől kiérdemlik a sorsukat, és azt a hipertér kereszteslovagainak munkálkodásával azt nem is kerülik el. Köszönet az elsőszülötteknek a párezer éves türelemért, a viszonlag magas földi életkorért, és az elsorvasztás helyett a finom halálért. A sci-fi-rajongók bizonyára felháborodnak majd azon, hogy újabb bibliájukat egy kezdő időgörbe-hajlító, aki ráadásul csak átbugdácsolt a sci-fi alapművein Kézikönyvként tudja a legjobban használni, de ez inkább dícséret akar lenni. A szerzők az utazások, ide-odaugrások és végső megérkezéseket napló szerű pontossággal, minden részletre odafigyelve ismertetik, így mondjuk a Marsra tartó Aurorán akkor sem jön zavarba a marsonauta, ha még nincsen meg minden földi vizsgája.

Szöveg: N.T.K.